Saját, előre megfontolt szándékunkból bárkit elítélhetünk, s nyugodtan mondhatjuk rá, utállak, megvetlek, sőt gyűlöllek, te mocskos szemétláda. Ez emberi alapjog, illetve valami olyasmi, de inkább tapasszuk hozzá ehhez a sivár kifejezéshez a szabad választás lehetőségét, amellyel legtöbbször felelősséget vállalunk. Büszkén kiállunk az igazunkért, amely vagy helyes, vagy nem. Később bátran letagadhatjuk ezt, ha már kényelmetlennek érezzük korábbi meggyőződésünket, legtöbbször magalkuvásunkat.
Günter Grass 2006-ban beszélt először konkrétan arról, hogy a háború végén a Waffen-SS-nél szolgált. Puff neki, botrány!
Mivel én 1944-45 környékén nem tartózkodtam a Harmadik Birodalomban, valójában még nem is éltem ekkor, fogalmam sincs arról, vajon mit tettem volna 17-18 évesen a javában dúló háború, bombázások közepette, egy szörnyű, értékét vesztett világban, hátam mögöt egy félemetes, mindent elborító propagandagépezettel, körülöttem egyre gyarapodó hullahegyekkel.
Grass helyett magamból indulok ki és bevallom, nem vagyok biztos abban, képes lettem volna jó döntést hozni, hiába derült ki később a "jóról", az hogy rossz, a másik jóról pedig az, hogy nem is színtisztán jó. A rasszizmust, népirtást, a kollektív bűnösség fogalmát képtelen vagyok elfogadni, de mihez kezdjek példának okáért a szövetségesek terrorbombázásaival? Szükséges volt a német civil lakosságot ilyen brutális méretekben lemészárolni? Sir Arthur "Bomber" Harris nagyszerű stratéga, vagy kegyetlen mészáros volt? Véleményem szerint az utóbbi, de ezzel a kijelentésemmel bátran lehet vitatkozni.
Lehet-e egy háborút, az emberek halomra öldösését hősiesnek mondani? Komoly, őszinte választ erre csak az adhat, aki részt vett már valamilyen fegyveres konfliktusban. A derék hagyományőrzők csak makettek, maskarák, biodíszletek. Grass akkor és ott volt, ahol rengetegen haltak meg feleslegesen, véletlenszerűen. Sok mindent látott, tapasztalt, majd megírta könyveit. Ha valaki olvasta ezeket, tudja, bár tele vannak önéletrajzi utalásokkal, de nem arról szólnak, hogy engem, a jóravaló, naív Günter Grasst fiatal koromban rútul megtévesztettek, meg hát ugye a "jó öreg" parancsra cselekedtem, nem tudtam semmit a körülöttem történtekről, csupán a szerencsétlen körülmények áldozata voltam.
Nem. Itt valami egész másról van szó. Neonácik, ilyen-olyan fanatikusok ne is olvassák el Grass műveit, a végén még magukra ismernek egyes szereplőkben. Grass könyveiben nincsenek hősök, sőt rendkívül sok utálatos, gyáva, gonosz figurát vonultat fel. A Bádogdob (egyik) főszereplője, Oskar Matzerath nem valami szimpatikus gyermek-felnőtt keverék csodabogár, aki ráadásul nem is biztos, hogy Matzerath. Az is lehet, hogy Bronski, ráadásul kasub. Az kétségtelen, pompás megfigyelő.
A Bádogdobról és az egész Danzig trilógiáról nekem bizony nincs szándékom kritikát írni. Lelkes olvasó vagyok, nem bölcs műítész. Nincs papírom arról, hogy Günter Grassal kekeckedjek.
Grass SS-tagságán mélységesen fel lehet háborodni, de ítélethirdetés előtt ajánlatos elolvasni a könyveit. Ne keressük műveiben Max Otto von Stirlitz SS-Standartenführert (Vjacseszlav Tyihonov, magyar hangja: Bitskey Tibor), aki bizony feddhetetlen jellem volt, azaz maga a szemenszedett hazugság, mindenféle különösebb későbbi megbánás nélkül.
Günter Grass könyvei:
https://moly.hu/alkotok/gunter-grass